Krisztinát november közepén kerestem fel a már hónapok óta tartó térd- és csuklófájdalmam miatt. Az említett problémák nagyban megnehezítették professzionális kosárlabdázói tevékenységem.
Az első konzultáció alkalmával arra a következtetésre jutott, hogy a térdfájásom kiváltó oka a korábbi sérüléseim miatti boka-immobilitásom. Jelentős problémáim voltak az egyensúlyozással is. Egy hónap alatt, heti egy találkozóval, és egyéni feladatvégzéssel otthon, a térdfájásom szinte teljesen elmúlt, és az edzéseken is érezhetően javult a teljesítményem. Krisztina úgy építette fel a programomat, hogy az egyszerű gyakorlatoktól folyamatosan haladtunk a komplikáltabbak felé, mindig szem előtt tartva a fejlődési állapotomat. A konzultációkon nagyon közvetlen volt, és ha problémám merült fel az egyéni programommal kapcsolatban, még aznap válaszolt kérdéseimre. Nagyon precíz, profi munkát végez, és ismereteit is folyamatosan bővíti. Mindenkinek tudom ajánlani, aki fizioterapeutát keres!
Ha fáj, az azt jelenti, hogy még élsz….
Háborúban igaz lehet.
A civil életben azonban hamis állítás, ugyanis ha igazán élsz nem fáj.
Legyen ez a mottója pár soromnak.
Idén leszek 4 X.
Mindig mozgolódtam, mocorogtam, sportolgattam de az élet nagy rendező…
Az életem forgatókönyve szokásos: munkába állás, a sport háttérbe szorulása, a korszak sajátosságaként persze Pc előtt görnyedve üldögélve többnyire.
Majd 2 méteresre nőttem. Elég sokat nyúltam hirtelen fiatalon. Erre fogtam a derékfájásdaimat, ami végig kísérték eddig életem.
Miután még kevesebbet sportoltam egy idő után egy erőltetett felülés felmérést követően a derékfájás kiegészült egy lágyék tájéki fájdalommal, ami felfelé kúszott a medence vonalamig, majd a bordaívemre.
Sokan hipohondernek tartottak amikor iszonyat kellemetlen szúró feszítő fájdalmakra panaszkodtam hosszú vezetés közbeni, vagy Pc előtti ülést követően. Lábaim kezeim is zsibbadni kezdtek. Hozzá tartozik, hogy magas vérnyomásom is van. Gondoltam nem hagyom magam szétcincálni a fájdalmak miatt, mivel már alvás közben is zsibbadásokra ébredtem, felkerekedtem hát és megkerestem az eü. rendszer tanult mívelőit, belgyógyász, kardiológus, labor vizsgálat, ultrahang vizsgálat, hasi sebész, röntgen, CT, ideggyógyász…
Közben egy igazán jó, sebész barátom véleményt formált, miszerint majd elmúlik a fájdalom, ha nem figyelek rá….
Orvosilag zanzásítva igazából semmi bajom volt a nagy megállapítás, csak ne stresszeljem magam, kapcsoljak ki, lazítsak.
Ekkor eszembe ötlött kell, hogy legyen megoldás. És elkezdtem keresni, kutatni, volt aki szerint már agyamra ment ez az egész. Részben igazuk volt, mert tényleg agyamra ment, utáltam, hogy dolgozok, próbálok helytállni az életben, és csak szenvedés övezi a minden napjaimat, mert ez igazi szenvedés lett. Sokat beszéltem róla és terhessé vált számomra is nemhogy másoknak. Az utolsó stáció az volt, amikor nyugtatót írtak fel, hogy az majd segít… EZ olyan utolsó csepp jellegű dolog volt…
Szerencsémre munkám folytán kapcsolatba kerültem Koncsek Krisztina párjával, Mikivel, aki elmondta, miután egy találkozásunk után 1 perc után a fájdalmaimra tereltem a szót, hogy szerinte van megoldás. Ezért léptem próbáltam megragadni az utolsó szalmaszálat.
Megragadtam, megkerestem Krisztinát. Az első találkozásunkkor rájöttem, hogy igazi profival találkoztam, aki nem tüneteket akar kezelgetni, hanem a problémák forrását feltárva rávezethet a helyes útra, amit persze magamnak kell bejárni, úgy, hogy fogja majd a kezemet az irány megtartása végett.
Így is lett, részletes állapotfelmérést követően egyből korrekciós torna következett, majd feladatotokat és célzott massage-t kaptam. Ekkorra már naponta úgy keltem fel, hogy szinte nem tudtam a fejemet oldalra fordítani.
Lassan haladtunk, a kiszabott feladatokat igyekezetem mindig végrehajtani, mert bíztam a befektetett munka erejében. Kriszta is erre biztatott.
Először a nyakfájásom múlt el. Aztán a lábzsibbadásaim csökkentek. Eljutottam odáig, hogy napi rutin lett a torna. Aztán a nagy rendező, az élet közbe szólt, ritkuló torna, még több ülő munka, visszatérő fájdalmak… letértem az útról. Éreztem. DE sikerült visszatérnem, újra beleteszem a munkát, már Kriszta időközben személyi edzővé avanzsált párjával kiegészülve alkotunk csapatot a fájdalom ellen, a teljesebb élet elérése végett.
Jó úton vagyok, jó emberek kísérnek rajta.
Köszönöm nekik! Nektek Kriszta és Miki!
Már előre nézek! Ha néha fáj is, tompul, mivel mint már írtam a jó úton vagyok!
Kedves sorstársaim, ha eljuttok irományom végéig remélem rájöttök, hogy nem vagytok a világegyetemben a fájdalmukkal egyedül kóválygó kisbolygók. Vagyunk így páran. Van aki harcol magáért,ti is tegyétek azt. Keressétek meg az én kísérőimet.
Azonnal megoldás nincs, az csak tüneti kezelés visszatérő fájdalmakkal, tapasztalatból mondhatom már, csak a befektetett munka vezet hosszú távú eredményre, én ezen vagyok. Kriszta és Miki is! A megoldást mindenki magában hordozza, ha hagyja, hogy igazi szakértők segítsenek neki, és beleteszi a maga munkáját is!
Èn a facebookon keresztül talàltam rà Krisztinàra. Egy több hónapja tartò bokaszalag sèrülès miatt kerestem meg, miutàn több fizikòteràpiàs is kezelte a bokàmat, sajnos kevès eredmènnyel. Lenyügözött Krisztina szaktudàsa, korrektsège mèg ìgy ismeretlenül is. Nagyon alapos ès lelkiismeretes ès szakmailag ő volt az egyetlen, aki megtalàlta a pròblèmàt ès igazàn segiteni tudott. Felkèszültsège kimagaslò, bàtran ajànlom bàrkinek!
2012-ben találkoztunk először, amikor talpmasszírozó bérletet kaptunk a fiunktól. Heti gyakorisággal találkoztunk és hamar sikerült megismernünk egymást. Nekem egy autoimmun betegségem volt, ami miatt sok gyógyszert fogyasztottam. Több műtéten voltam túl az utóbbi években, ami miatt az egyensúly probléma mellett jelentős izomvesztés is volt. Krisztina tanácsolta, hogy keressem fel Dr Tóth Csaba paleolit orvost és próbáljam ki a paleó étrendet. A doktor úr javaslatára, elkezdtem a paleolit étrendet és elhagytam 8 gyógyszerből 7-et, és ma már egy éve paleos vagyok. Krisztinával megbeszéltük, hogy a talpmasszás helyett a jövőben heti két alkalommal gyógytornászként segítene az egyensúly és az állóképesség javításában. A meglévő eszközök /szobakerékpár, „togu”,labdák és gumiszalag/ mellé a „TRX” és a súlyzós gyakorlatok is bevezetésre kerültek. Fokozatosan javul a közérzetem, az erőnlétem és az egyensúlyom. Mindig van lehetőség megbeszélni a táplálkozási és egyéb életmóddal kapcsolatos kérdéseket. Köszönöm a segítségét, amit remélem még sokáig lesz lehetőségem igénybe venni.
Bihari Vilmos (68) (2014. 02. 27)
Albertné Koncsek Krisztina több diplomás, magasan képzett, sokoldalú szakember. Ebből adódóan mélyrehatóan és körültekintően, holisztikus szemlélettel kezeli pácienseit. A megelőzéstől az igen súlyos állapotokig türelmesen, lelkiismeretesen és sikeresen gyógyít. Szerény, megértő és hivatása iránt nagyon elkötelezett.
Dr. Höcher Andrea, bel- és tüdőgyógyász szakorvos, homeopata
Én nem páciens, hanem egy volt tanítványa vagyok, így „csak” azt tudom, hogy mennyire magabiztos, alapos, felkészült, semmi sem kerüli el a figyelmét.
Habár akkor tartottam Tőle, büszke vagyok rá, hogy okított
Én már próbáltam Krisztát. Nála azután nincs sunnyogás, azonnal észreveszi, ha az ember nem pontosan végzi a gyakorlatot, esetleg szándékosan kíméli azt a testrészt, amit éppen dolgoztatni kellene
Köszönöm a sok segítséget. Ha nem lennel, tuti mankóval rodeózok még mindig.
16 éves versenyszerűen sportoló gyermekem térd-, derék és hátfájásával fordultunk Krisztinához. Minden apró részletre kiterjedő állapotfelmérést követően Kriszti egyénre szabott gyakorlatsort állított össze neki, javaslatot tett segédeszközök használatára és folyamatos ellenőrzés mellett nyomon követte állapotának alakulását. Krisztina rendkívül felkészült, nyitott az új módszerek és eszközök alkalmazása iránt, folyamatosan frissíti ismereteit, sportág specifikusan közelíti meg a problémát. Nagyon sokat segített, hogy mindig elérhető, gyakran kértünk tőle Messengeren tanácsot, vagy ha kellett, egy gyors tape-felhelyezéssel oldotta meg a problémát. Sokoldalúságát tükrözi, hogy a helyes sportolói táplálkozással kapcsolatban is kaptunk tőle hasznos tanácsokat.
Mostanára gyermekem térdpanaszai megszüntek, derékfájása is egyre ritkább, probléma mentesen vette a nyári versenyszezon akadályait!
Jó szívvel ajánljuk Krisztit minden mozgásszervi problémával rendelkezőnek!
Bokaszalagszakadás és egy hét pihenés után semmit sem javulva mentünk el Krisztinához. Megtanított mankóval helyesen közlekedni, de már az nap este mankó nélkül kóboroltam, miután egésznap azokkal a gyakorlatokkal nyúztam a bokám, amiket javasolt:) Sokat segített később is, az interneten keresztül minden kérdésemre válaszolva!
Köszönök mindent! 🙂